! ! ! JELENTKEZZ NYÁRI TÁBORAINKRA ! ! !
Telek Benjámin 10. születésnapi bulija igazi közösségi élmény volt a The Gamers’ Garage-ban. Beni családjával korábban érkezett, szépen előkészültek, mi pedig felkészülten vártuk a vendégeket.
Sorra jöttek a fiúk és lányok, hokis társak, osztálytársak és barátok. Sokan már jártak nálunk, így egy rövid helyszínismertető után gyorsan elindultak a közös játékok. Hamar kiderült, kinek mi lesz a kedvence: volt, aki szinte ki sem szállt a szimulátor székből, mások Robloxon játszottak, a srácok pedig Fortnite-tal, Robloxszal és konzolos party játékokkal pörgették a hangulatot.
A buli végig vidám és lendületes volt. Jó volt látni, ahogy a gyerekek segítették egymást, együtt nevettek, és mindenki megtalálta a saját élményét. A hangulat akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor a csipet csapat átvette az uralmat a zenelejátszó felett, és a gépek gyűrűjében közös tánc kerekedett.
A szülők visszatérésével jöhetett a torta, a gyertyák, a közös Halász Judit-dal, majd az ajándékok, ölelések és mosolyok. Ezek azok a pillanatok, amelyeket minden szülő látni szeretne: amikor a gyerekek önfeledten boldogok.
Köszönjük a bizalmat, hogy nálunk ünnepeltetek, és még egyszer boldog születésnapot, Beni!
! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT !
Tudjuk, hogy egy születésnap mindig rendkívüli esemény! Sokan azt vallják, hogy különböző életkorú ünnepelteknek, különböző érdeklődési körrel, szinte lehetetlen megfelelni! A mi válaszunk erre az, hogy még nem jártak Nálunk!
Egyedi tartalmakkal tudjuk felruházni a születésnapi eseményeket, hiszen szinte minden tematikára tudunk megfelelő szoftverrel készülni! Nincs más dolgod, csak eldönteni, hogy milyen játékokkal szeretnétek játszani, hogy mikor jönnétek, és amennyiben mindent leegyeztettünk, a parti már indulhat is!